2011. augusztus 1., hétfő

Menyasszony baba torta és a többiek


Nagy esemény volt ezen a hétvégén a családunkban. A kedvenc unokatesóm - aki szinte a testvérem - férjhez ment.
Már a lagzi előtt hetekkel azon gondolkoztam bele merjek e vágni ebbe a nagy feladatba mert hát nem vagyok én cukrász csak lelkes amatőr. És mellesleg a menyasszony másik unokatestvére cukrász. De aztán a  hét közepén Keresztanyám a tudtomra adta hogy "reméli a kislányának csinálok valami szép menyasszonyi babát".  Így hát nekiugrottam a feladatnak.Persze nagyon igyekeztem hogy valami különleges legyen a menyasszony asztalán. Sok ideig próbáltam hogyan tudnám a legszebb menyasszonyi babát készíteni. Hát ez lett a végeredmény :


A menyasszony szépségével persze nem érhet fel, mert Ő olyan volt mint egy igazi barbie baba :-)

Na de elég már az érzelgőséből a tortáról is írnom kell pár szót hiszen azért vagyunk itt :-)))
A belseje csoki torta volt, később készítek egy bejegyzést a receptről is de most inkább a díszítés a lényeg.
Házi fondant borítja baba tortát. 1 adagot készítettem, gondoltam elég lesz a szoknya fodraihoz, de menet közben rá kellett jönnöm hogy kevés. A baba beborítása mellett ennyi fodorra volt elég. Legközelebb okosabb leszek és 2 adaggal készülök.

A baba ruhájának többi részét tojáshabbal díszítettem,
 igyekeztem a ruha mintáját követni.





Kaptam egy tanácsot is a baba szoknyájának fodraival kapcsolatban, ha közelebb teszem a fodrok végeit egymáshoz élethűbb lesz. Persze ezt szakembertől kaptam és mindenképpen megfogadom :-)


 Nem ez volt az egyetlen torta amit a lagzira készítettem :-)
Ezt a tortát a polgári esküvőre vittük kóstolóként az önkormányzati dolgozóknak.
Vanília krém van a belsejében - mint mostanában szinte minden tortámnak - sárgabarack darabokkal. Ennek a tortának a díszítésében az volt a nehéz hogy a tetején lévő nyolcszög sablonját megcsináljam.
A 22 cm-es tortán levő nyolcszög sarkai között 20 cm távolságnak kell lennie. Lehet sokaknak ez nem okoz gondot, de én nem tartozom ezek közé :-)




A másik torta amit a lagzira sütöttem egy málnakrémes torta. Ilyen krémet még nem csináltam de nagyon finom lett.
2 dl málnaszörpben és 4 dl tejben főztem 2 csomag vaníliapudingot. Cukrot sem tettem bele. Nagyon egyszerű  és finom lett. Talán legközelebb nem teszek annyi szörpöt mert elég sűrű is lett.
A torta  borítása  fondant, amit málna szörppel festettem. Ez a "málna szörp szín" :-)
Hozzáteszem a krémnek is ugyanilyen árnyalata volt belül, felvágva nagyon jól festett.

5 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen a mi kedvenc Juditunknak a gyönyörű tortákat,amiket a lagzin a násznép az egekbe dícsért :-))) és azokat is amit már 2 éve és valószinűleg most már vagy 60 évig minden családi eseményre megsütsz! Kitartást kívánok, csak igy tovább!!

    Tesókád :-)))

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon szép! Én is szeretnék egyszer Barbie tortát készíteni (lélekben még mindig kislány vagyok :), csak a környezetem még/már nem Barbizik :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Tudod mondják : ami késik nem múlik:)

    VálaszTörlés