2011. augusztus 21., vasárnap

Menyasszonyi torta


Az első menyasszonyi tortám.
Egyik ismerősöm keresett meg azzal h készítsem el a menyasszonyi tortát a kereszt lánya esküvőjére. Náluk az  a szokás h a kereszt anya adja ajándékba a tortát az ifjú párnak. Hát nagyon örültem mert orchideás tortát kért.
Mindent megbeszéltünk aztán jött az idő mikor el kellett kezdenem készülődni a torta sütésre. Ekkor is jöttem rá milyen nagy fába vágtam a kicsike fejszémet. A legnagyobb feladat az volt h a torta egyben eljusson a lagzi helyszínére. Merthogy nincs nagyon közel hozzánk kb 30-40km és nagyon kanyargós meredek. Két napot elvett az életemből :( h kitaláljam hogyan is kellene elég stabil tortát készítenem ami kibírja az utazást ebben a nagy melegben.  Ráadásul feketeerdő torta volt a kívánság, ami mint tudjuk nem igazán erős.
A drága férjecském hozta a megoldást. Asztalos és azt mondta hagyjam a kitámasztó pálcáimat meg hasonlókat.  Készített egy állványt még a mi esküvői tortánk mintájára. És sikerült elég erős volt! :)

Még összerakni is segített az emeletek :)
Aztán jöttek az orchideák. Már 3 nappal előbb elkészítettem a szirmokat és a virág közepét h jól kiszáradhassanak. Aztán díszítéskor mégsem azokat tettem rá mert ahogy megkeményedtek nem igazodtak úgy  a torta oldalára ahogyan én azt szerettem volna. Új szirmokat csináltam és csak a közepét használtam fel a már elkészülteknek.

A torta tetejére egy pár gyűrű került egy pici párnácskán. Hát ez nem sikerült igazán, ezen még kell dolgoznom h szép legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése