2012. június 28., csütörtök

Egy "csokor" torta:) 2.

Most egy csokor virágos tortával  jenkezem:))) 

Csajos tortákkal kezdem:











Nagyon ritka h kék virágokat kell készítenem, de azért néha előfordul:)







A klasszikus piros szív:








2012. június 26., kedd

Juhász és a bárányok:)

Ez a torta egy gazdálkodónak készült, ami már első pillantásra kitalálható:) A család közös erővel műveli a földeket, lovat, tehenet, barit tartanak és még minden mást ami ezekkel összefügg.

A kérés az volt h bárányok és juhász legyen a tortán, ha lehet még az 50-es szám és felirat is. Azt hiszem ez sikerült is teljesítenem. Bár az első gondolataim között még szerepeltek fák, bokrok, egy kis patak is de azokkal együtt már nagyon túlzsúfolt lett volna, ezért inkább lehagytam a tortáról.












A barikkal kezdem a figura készítést. Először eléggé megijedtem h hogyan fogok felismerhető bárányt készíteni de aztán nekifogtam és a végeredmény egész jól sikeredett:) Ezek a részletek, kb a 3. vagy 4. bari után láttam át így a figurát....




A kislányom akkor jött a konyhába amikor a barik éppen felkerültek a torta tetejére.  Ilyen "ugrik a majom a vízbe" :)))) Ha a gyerkőceim felismerik nagyon rossz nem lehet és Ő egyből rávágta h bárányok:)) szóval  megnyugodtam jól sikeredet a "szobrászatom":)



2012. június 25., hétfő

Kemence torta




A kemence torta a Férjecském barátjának vagyis inkább közös barátunknak készült. Kőműves a szakmája és már nagyon sokat segített nekünk, fürdőszobát lapozott, falat húzott, és sok hasonló dolgot. 
Mostanában volt a születésnapja és csak annyit mondott h olyan tortát készítsek Neki amilyet másnak még nem. Azonnal tudtam h mi is lesz az:)) 
Még a télen volt, h egyszer nálunk  azt találta mondani: biztosan nem tudok kemence tortát készíteni.........a kihívást el kell fogadni:) 
Egy csoki krémmel betöltött téglalap formájú piskótát három felé vágtam, de mint látható nem egyformára, különböző méretűre. Vajkrémmel lekentem és vittem a hűtőbe. De nem a konyhai hűtőbe hanem ami a kicsi melléképületünkben van - mert ebben a nagy melegben 1 hűtő nekem nem elég:) tortákkal meg pláne, ezért a Férjecském már jó pár hete beállított egy másikat is - szóval úton a másik hűtő felé jött egy kis baleset ....... miközben egyensúlyoztam  a torta 3 darabjával leejtettem a legkisebbet amit kéménynek szántam......rémület.......gondolkozás h most mitévő is legyek......Hagytam h szépen összehűljön és megnyugodjak..........Végül azt találtam ki h a legalsó, legnagyobb darabból vágtam le egy keskenyebb csíkot és abból készítettem a kéményt. Sajnos nem tudtam minden részletet elkészíteni amit elterveztem mert nem volt elég időm rá....

Szunyi:)))) ............ biztos sokatoknak van ragadvány neve.......vagy legalább is ismer ilyesmit:) Az ünnepeltnek Szúnyog az ilyen neve:) Ezt akartam jelképezni ezzel a mesebeli szúnyoggal:) 
Kicsi fondant darabra fekete ételfestékkel festettem a Szunyit.







A férjecském vitte el az Ünnepeltnek a tortát amikor készen lettem vele, mert nekem mág nagyon sok tennivalóm volt, tortáztam:))).....de a lényeg az h nagyon örült neki, még felvágni sem akarta:)))

2012. június 24., vasárnap

Bob mester torta

Régen volt már h jelentkeztem, szégyenlem is magam. 

Bob mester tortát hoztam ma. 
Egy kisfiú szülinapi és egyben névnapi tortája volt, aki nagy Bob mester rajongó. Szinte teljesen rám volt bízva h milyen tortát készítsek, forma tortát v "csak" kereket figurával v festve..... Csak annyi volt a kérés h oroszkrém legyen és Bob mellett a macskája Makréla is szerepeljen valamilyen formában.  Hihi utólag hozzátehetem h ezt a cicát majdnem elfelejtettem........

Szóval ez a torta sikeredett:





A melegben a fondanom eléggé meglágyolt és az "épített" fal úgy néz ki mintha eldőlne:) de ez csak a látszat itt már egy saslikpálcával rögzítettem.




Bob mester teste ahogyan készítettem

Bob mestert már csak a tortára kell tenni:)


a készülő cica Makréla



2012. június 11., hétfő

Egy pár kiscipő



Ezt a kis cipős tortát baba nézőbe vitték. Készítettem már egy hasonlót de azt nem mutattam meg itt a blog mert finoman szólva sem volt a legjobban sikeredett tortám....
Jól körülnéztem mielőtt nekiugrottam volna a kis cipőknek:) 
Anginak rengeteg csodálatos kis cipős tortája van és meg is mutatja h hogyan készíti a kis cipőket ITT
és nagyon jó leírást találtam a tortabirodalom nevű blogon is   ITT
A kis cipők annyira tetszettek h nem tudtam választani ezért a kettőt összekombináltam és ez lett a végeredmény:




Jól körülnéztem mielőtt nekiugrottam volna a kis cipőknek:) 
Anginak rengeteg csodálatos kis cipős tortája van és meg is mutatja h hogyan készíti a kis cipőket ITT
és nagyon jó leírást találtam a tortabirodalom nevű blogon is   ITT
Mind a kettő kis cipő annyira tetszett h nem tudtam választani ezért a kettőt összekombináltam és ez lett a végeredmény:



az első pár cipőcske nem tetszett igazán, ezért készítettem
 a másikat:)))





nem mondom elég sokáig tartott mire elkészült:)




2012. június 10., vasárnap

Négy levelű lóhere



Ez a négy levelű lóhere azért készült h szerencsét hozzon egy fiatal lánynak ( persze a fiatal kicsit relatív .....velem egy idős:))) van akinek ez már lassan nyugdíjas kor) Nem szülinapra kapta, hanem abból az alkalomból kapta a barátnőitől h külföldre utazott dolgozni.
Néha kezdem úgy érezni h már mindenki erre kényszerül a környezetembe........

Igyekeztem h ne legyenek egyforma levelei, mint az igazinak:) van amelyik domború és van amelyik kicsit bemélyed, szélesebb és keskenyebb...de sajna ez a képen alig látható.
A négy szó külön kérésre szerepel a tortán.








2012. június 7., csütörtök

Kalapács torta

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy ember. Nem, a szakálla nem volt kender:))) Történt egyszer h ez az ember munka közben megsérült. Két kalapáccsal ütött vmit, de olyan szerencsétlenül  hogy két kalapács összeütése közben az egyikből lehasadt egy vékonyka szilánk és egyenesen belefúródott a kezébe...... Fájt is nagyon szegénynek de csak másnap ment orvoshoz.
A lényeg h kórházi tartózkodás és műtét lett a vége.


Egyik Unokatesóm barátja járt ennyire szerencsétlenül és ez a kalapács torta a szülinapjára készült. csak a poén kedvéért:)))
először arról volt szó h 1 kalapács formájú tortát készítek de gondoltam nem lesz az úgy jó, - mert a családi tortáknál mindig gondolok vmit csakúgy:))) - akkor nem marad mit enni belőle, ezért nagy lelkesen kettőt formáltam. Mint egy pár:))) szimbolikusan fiú kalapács és lány kalapács :))) Aztán leesett az a bizonyos tantusz, hát két kalapáccsal történt a baleset........szóval nem sikeredet azt szimbolizálnom ami elsőre eszembe jutott........







2012. június 1., péntek

Hanna Montana torta

A Férjecském bátyának a kislányának a születésnapjára készült ez a torta. Lehet h ezt sokkal egyszerűbben is írhattam volna de nem vagyok teljesen tisztában a családi kapcsolatokkal:))) már lassan megöregszem mégsem tudom......talán unokahúgunk:)) Na szóval Domi öregebb lett megint egy évvel, amitől inkább mi érezzük öregebbnek magunkat:))

A torta témája nem lehetett más mint Hanna Montana. Kaptam rajzot a tortáról:) de még a neten is nézelődtem kicsit és ez lett a végeredmény:




Saját ötlet volt a figura a torta közepén..........lehet h nem a legjobb ötlet volt, de azért látszik h legalább egy kicsit fejlődök a figurák készítésében:) bár az arca még mindig sok finomítást igényel. A lényeg h az ünnepeltnek tetszett:)





Az előre elkészített fondantok: 
Az első legsötétebb céklaléből készült. Ez már szinte klasszikusnak számít az otthon színezésben. Eleinte a nyers céklát reszeltem le és annak a kifolyt levét használtam, mostanában Anyósom célkabefőtjének levével színezek:)  
A középső árnyalat az eper kicsurgott leve. Elég sötétnek tűnik használat előtt de a végeredmény egy elég halvány rózsaszín.
A harmadik a meggybefőttem leve. 


Szerintem nem szükséges ételfesték a mindenféle ismert és ismeretlen összetevőivel amikor saját készítésű ételszínezőink is vannak és a gyerkőcök is minden részletet nyugodtan leszedhetnek a tortáról. Ja majdnem elfelejtettem a csillagok és hangjegyek csokiból készültek:)