2012. május 7., hétfő

Hosszú csend után...


Olyan furcsa érzés most a bejegyzést írni, olyan mintha ez lenne az első. Elég régen jelentkeztem és szégyenlem is magam miatta. Be kell vallanom kicsit a lustaság rovására is írható ez. Persze más oka is van. Sokat gondolkoztam h megosszam-e Veletek az elmúlt pár hét eseményeit de úgy döntöttem h igen.

Kezdem az elején. Viszonylag sok anyajegyem és szemölcsöm van, kicsi korom óta. Néha némelyik nő is. Időről-időre ellenőriztetem a bőr gyógyászaton ezeket. Igaz most kicsit hanyagoltam és már kb 2,5 éve nem voltam. Mindig akadt vmi fontosabb ami nagy hiba!!!

Nagy pofon ért amikor beutalót kaptam  az Országos Onkológiai Intézet Bőrgyógyászatára. A combon közepén volt egy anyajegyem, 7-8 mm-es amiben elkezdtek szaporodni a rossz indulatú sejtek. Laikuként nem láttam különbséget a többihez képest, nem volt nagyobb v púposabb sőt teljesen lapos volt, nem volt más színű, nem viszketett v fájt. A Doki azonnal kiszúrta és mire észhez tértem a meglepetésből már fényképezték és a kezembe is nyomták a szükséges papírokat.
Az emberek ilyenkor nagyon megijednek, én is így voltam ezzel, az első pár napban szinte végrendelkeztem.
Azóta már kivágták és megkaptam a szövettant is, a héten kell még a varratokat kiszedetnem.
A végeredmény az hogy  most nagyon időben vagyok és megúsztam ennyivel, mármint egy kb 4cm*8c-es vágással, persze lefelé is 1,5cm, amit a sebészem nagyon szép vékony vonallá húzott össze. Állítólag alig észrevehő lesz. Már semmi bajom lassan futni is tudok:))) ez egy könnyen gyógyítható betegség, persze csak ha időben kiderül.

Elnézést kérek mindenkitől h ilyen negatív hangvételűre sikeredett ez a bejegyzés, kicsit  próbáltam ellensúlyozni az orchideás tortával:)

Azért írtam mindezt le h aki hasonló cipőben jár, mármint vannak anyajegyei az mindenképpen ellenőriztesse évente egyszer!!!!!!!!!!! Tanuljon a példámból mert ha nem fedezik fel időben komolyabb baj lesz belőle!

Mindenezek mellett nagyon sok tortát is kell sütnöm:)))))) szóval most már nem lustizok és sokat megmutatok:)


8 megjegyzés:

  1. Jobbulást kívánok, remélem mihamarabb sikerül teljesen rendbe jönnöd! Várjuk a szebbnél-szebb tortakölteményeidet:) Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy végül szerencsésen záródott a történeted és gratulálok az újabb csodás, orchideás tortádhoz! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek az orchideáid ismét :) Az anyajegyekkel én is így vagyok. Évente járok bőrdokihoz, és minden évben talál ki- vagy levágni valót rajtam :) Legutóbb 2 órát ültem nála emiatt, de neki legyen mondva, senki észre sem vezsi a heget, pedig az arcomon van. A többi meg majd begyógyul.:)) Jobbulást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm tejszínhab:)))
      Igen nekem is szoktak találni máskor is ....csak ez most kicsit más volt:)
      Nekem még az arcomon nem találtak, de ki tudja....

      Törlés
  4. Jújjj, már megijedtem, de szerencsére jó a vége! :-)

    VálaszTörlés