2011. december 9., péntek

Eperke torta





3. születésnapjára kapta egy kislány ezt az Eperke tortát. Rám bízták h hogyan nézzen ki. Gondolkoztam h esetleg figurát készítek de aztán úgy döntöttem h nem megy az még nekem  annyira  h elfogadható eperke sikeredjen. Ezért döntöttem a festett vagyis jelen esetbe inkább kivágott eperke mellett. Mostanában szeretek ilyesfajta tortákat készíteni,mert ilyenkor le kell ülnöm lerajzolni a tortára kerülő  figurát. Eperkét is többször lerajzolta, hogy gyakoroljam kicsit a formát és a gyerkőcök közben nagy lelkesedéssel kiszínezték a már elkészült figurákat. Na jó az ovis nagy fiam színezte ki, a 2 évesem meg inkább "összeszínezte" :))))))  A lényeg h jól szórakoztunk közben.
A " nyertes" és persze még ép eperke rajzot aztán a különböző színű fondantokra kopíroztam, kivágtam és ahol kellett vékony ecsettel megfestettem a vonalakat. Jó sokáig tartott de élvezem az ilyen pepecselős dolgokat, nagyon jól elfoglal, kikapcsol. Főleg ha este készítem amikor már mindenki alszik.
 Menet közben úgy gondoltam h akkor lenne az igazi ha az eprek nem festve lennének. Ezen felbuzdulva a masnit is 3d-ben készítettem :))))))
















9 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia!A kopírozást hogyan csinálod?Nagyon édes torta!:)

      Törlés
    2. Szia Edina:))))

      A fondant kinyújtom és a lapot, a rajzolt figurárával rátéve újra átrajzolom. Vastag hegyű ceruzával azért h ne szakítsa át a papírt. A rajz halványan látható lesz a fondanton, azt kivágom és festem.

      Törlés
    3. Értem,ez nem is tűnik túl nehéznek,már csak rendes festéket kell beszereznem.Tegnap megcsináltam a fondantot(piros) az útmutatásod alapján.Brutál lett.Szóval nagyon jó!::))KÖSZI KÖSZI KÖSZI

      Törlés
    4. Örülök h sikerült:)))
      A rendes festék alatt a gél vagy a por állagút érted? mert az elég drága ha csak pár tortát készítesz így az nem éri meg.
      A folyékonnyal is lehet festeni ha teszel kicsi keményítőt hozzá.

      Törlés
    5. Igen,már körülnéztem a ,,festékpiacon".Köszönöm az újabb szenzációs ötletet!

      Törlés
  2. Szia!
    Fantasztikusak a tortáid!!!
    Próbáltam már én is ezt a festést,de a gél állagú festék nem szárad meg a felületen...Mit tegyek hozzá????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Nekem eddig még nem volt problémám azzal h nem száradt meg a festék....gondolom nem annyira híg h lefolyik a tortáról ugye?
      Esetleg vízzel hígítod? akkor inkább vmilyen színtelen alkohollal tedd

      Törlés